Jump to content

Román András

Dr. Román András 1929. szeptember 15-én született, Budapesten. 1951-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán. Kivitelezői tapasztalatok szerzése után 1961-től folyamatosan a műemlékvédelemben dolgozott (BMF, OMF, ÉM, OMF, OMvH).
Építészként, műemlékvédelmi szakemberként és urbanistaként meghatározó szerepe volt e szakterületek közötti együttműködés elméleti alapjainak kimunkálásában és a gyakorlati megvalósítás elősegítésében.

Évtizedeken keresztül kiemelkedő szerepet játszott a magyar műemlékvédelem kiváló nemzetközi kapcsolataiban, nagy figyelmet szentelve a fiatal szakemberek bevonására. Az ICOMOS egyik alapító tagja, több cikluson keresztül vezetőségi tagja (1978-1987), majd alelnöke (1991-96); munkája elismeréseként a szervezet örökös tiszteletbeli taggá választotta (1999). Nevéhez fűződik az ICOMOS egri székhelyű Történeti Városok és Falvak Nemzetközi Bizottságának létrehozása (1983), amelynek alapító elnökeként (1983-1992) irányította az 1987-ben, Washingtonban elfogadott „Történeti városok rehabilitációjának nemzetközi kartája” c. meghatározó jelentőségű nemzetközi dokumentum elkészítését. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságnak hosszú időn keresztül elnöke (majd később Möller István díjjal elismert, tiszteletbeli tagja), az utóbbi években pedig program-igazgatójaként sikeres hazai és nemzetközi rendezvények, rendezvénysorozatok kezdeményezője és szervezőjeként is szolgálta a műemlékvédelem legtágabb értelemben vett ügyét. Számos más nemzetközi (ECOVAST, ICOMOS CIAV) és hazai (MUT, NKA) szakmai szervezet munkájában és vezetésében is aktív szerepet vállalt.

Elévülhetetlen érdemeket szerzett az első magyar helyszínek kiválasztásában és a Világörökségi Listára való felkerülésében. A Hollókő, Ófalu megmentésének és restaurálásának és megőrzésének évtizedeken keresztül a motorja volt, éppúgy, mint a Torockó és Énlaka erdélyi falvak építészeti örökségének megmentését és megőrzését támogató, Budapest, Belváros-Lipótváros Önkormányzata által életre hívott program kezdeményezésének és megvalósításának. Számos további műemléki együttes, egyedi műemlék - például a mádi barokk zsinagóga épületének - megmentése sem valósult volna meg áldozatos munkája nélkül.

Műemlékvédők nemzedékeit tanította-nevelte egész munkásságával, címzetes egyetemi tanárként pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen (az utóbbi években Kolozsvárott is), a műemlékvédelmi szakmérnöki képzés keretében. Számos nagysikerű előadást tartott itthon és külföldön; közérthető, világos szakmai-, és frappáns publicisztikai írásaival – például a legutóbb megjelent „487 bekezdés és 617 kép a műemlékvédelemről” című könyvével –ugyancsak a műemlékvédelem ügyét szolgálta.

ICOMOS MAGYAR NEMZETI BIZOTTSÁG EGYESÜLET
1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 1. 3/308.
Tel/fax: 06 1 2254-966
Tel: 06 1 2254-965
E-mail:
© 2006 ICOMOS - Impresszum

Impresszum infó

Kreatív weboldal készítés: Senswerk