Jump to content

Citrom-díj 2015

A Citrom-díj kiírása szerint a díj célja  bemutatni azokat a
körülményeket, káros magatartásokat, amelyek következtében a műemlékek
komoly veszélybe, végveszélybe  kerülhetnek. Eddigi története során a
Citrom-díj számos kedvezőtlen jelenségre hívta fel a figyelmet. A díj
hatására több esetben sikerült megmenteni épületeket, megállítani
további romlásukat.  Falfestést hordozó cserére ítélt födém menekült
meg a bontástól, sikerült  felhívni egy-egy régi épületegyüttes
értékeire a helyiek figyelmét. Már arra is sor került legnagyobb
örömünkre , hogy a díj odaítélése után több évvel az ICOMOS MNB
visszakapta a citromot, mert a több évtizedig  elhanyagolt épület
végül megújult.

2014-ben az ICOMOS MNB az Örökség a jövőnek-Jövő az örökségnek
konferencia sorozat záródokumentumaként kidolgozott szakmafejlesztési
programjában a műemlékvédelemmel kapcsolatos helyzet átfogó elemzése
is olvasható, kitérve azokra a feltételekre, körülményekre, amelyek
közül több megfelel a Citrom-díj kiírás feltételeinek. E mellett
kiragadott jelenségeket, egy emlékhez köthető eseti visszásságokat nem
célszerű ez évben külön bemutatni. 2015-ben az ICOMOS MNB döntése
értelmében ezért nem adja ki a Citrom-díjakat. Ezzel nyomatékkal fel
kívánja hívni a figyelmet arra a szakmafejlesztési programra, ami az
ICOMOS honlapjáról 2014 október óta megismerhető.
A Citrom-díj célja a káros folyamatok megállítása, a kedvező
fordulatok ösztönzése. Azonos céllal, mint ahogy a szakmafejlesztési
program készült. Reményeink szerint az itt  felvetett kérdésekben is
történhetnek kedvező változások. Nem biztos, hogy a magyar
műemlékvédelem megújulásának ez az egyetlen lehetséges útja, de az
bizonyos, hogy az egyik lehetséges megújulási útja. Legnagyobb
örömünkre szolgálna, ha a dokumentumban megjelent észrevételek
legtöbbje előbb-utóbb okafogyottá válna, mint ahogy hajdan kedvező
hírt jelentett a visszaadott citrom.
Nem tartjuk valószínűnek, hogy a Citrom-díj hosszú távon az elkészült
dokumentumunk nyomán elvesztheti aktualitását, ezért a díjban  rejlő
figyelemfelhívó lehetőségről nem kívánunk lemondani. Reméljük, hogy
ezzel az ez évre szóló váratlan döntéssel is a szakmai megújulást
segítjük.

Nagy Gergely
elnök

ICOMOS MAGYAR NEMZETI BIZOTTSÁG EGYESÜLET
1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 1. 3/308.
Tel/fax: 06 1 2254-966
Tel: 06 1 2254-965
E-mail:
© 2006 ICOMOS - Impresszum

Impresszum infó

Kreatív weboldal készítés: Senswerk