Jump to content

Állásfoglalás a T/4453. számú törvényjavaslatról

NYILATKOZAT

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság állásfoglalása a T/4453. számú törvényjavaslatról, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról.

A törvényjavaslat újabb megszorításokat kíván bevezetni bizonyos nagyberuházásokat megelőző régészeti tevékenységre, pedig megfelelő előkészítéssel és hozzáállással lehetőség nyílna a szakmailag is elfogadható, a régészeti örökséget értékként tisztelő fejlesztések megvalósítására.

A rendkívül kérdéses törvényjavaslat célja nyilvánvaló: a kormány által meghirdetett, 2018-ig befejezendő gyorsforgalmi útfejlesztési program esetleges kulturális örökségi akadályainak az elhárítása. A cél nemes és talán érthető, de a megvalósításhoz vezető mód a törvényalkotó értékvédelmi céllal ellentétes hatást vált ki, a szándékokkal ellentétben a társadalomban a kulturális örökségvédelmet a fejlesztést-fejlődést akadályozó tényezőként tüntetheti fel. Egy elismerten magas szintű örökségvédelmi kultúrával rendelkező országban hazai és nemzetközi szinten is általános felhördülést keltene, és kifejezetten az egyetemes érték részeként kezelt országos vagy helyi érték megőrzésének érdekével ellenes lépésként lenne értékelhető az elképzelés megvalósítása. A megfelelően átgondolt előkészítés lehetőségeire tekintettel nem lévő törvénymódosítás e formában, a pillanatnyi eredmény érdekében való kezdeményezése tehát az ország számára több erkölcsi, anyagi és kulturális kárt jelentene a jelen és a jövő generációi számára, mint amennyi hasznot hozna.

1. A törvényjavaslat 13 §-a radikálisan csökkenteni kívánja a kulturális örökségvédelem, és azon belül régészeti műemlékvédelem jogosítványait (2001. évi LXIV. törvény 23 §), amikor a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások esetében külön szabályozással 30 napra kívánja csökkenteni mind a próbafeltárás, mind a teljes felületű feltárás eddig 30 munkavégzésre alkalmas napban meghatározott idejét.

Ezzel szemben felvethető, hogy miért kell a régészeti munka idejét kicsinyes módszerekkel csökkenteni, hiszen az még bővíthető is lenne. A jelenlegi törvény és a törvényjavaslatban foglaltak szerint a beruházónak a földterületek birtokba vételét követően haladéktalanul meg kell tennie az átadáshoz szükséges intézkedéseket. Miért nem lehet már akár a nyomvonal kijelölését és az esetlegesen szükséges kisajátításokat közvetlenül követő időszakban elvégezni a szükséges régészeti munkálatokat? Erre, és nem a régészeti örökségmentő intézmények munkájának az akadályozására és ellehetetlenítésére kellene kiegészítő szabályokat, törvényt hozni! Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság tehát javasolja a törvénytervezet ilyen értelmű megfontolását és átdolgozását.

2. A törvényjavaslat a kivitelezés során véletlenül előkerült lelőhely és lelet feltárását a régészeti megfigyelést végző bejelentése alapján 8 napon belül hozandó miniszteri döntéshez kívánja kötni. Az érvényben lévő törvény ilyen esetre nem a leletmentést magát, hanem csupán annak módját és feltételeit kívánja szabályozni, mégpedig a hatóság döntése alapján (23/E §). A törvénytervezet (13 § - 23/G §) tehát meglehetősen szokatlan és feltehetően elfogadhatatlan módon a kulturális örökségért felelős miniszternek kíván 8 napos(!) határidőt szabni döntése meghozatalára, és a döntés késlekedése vagy nemleges volta esetén a 9. napon folytathatóvá tenné a beruházás folytatását, vagyis a régészeti lelőhely leleteivel együtt való megsemmisítését. Ezzel szemben amennyiben a próbafeltárások és a megelőző feltárások korábban, a beruházás kivitelezése előtt megkezdhetők és akár elvégezhetők lennének, a véletlenszerűen előkerülő további esetleges leletek szabályszerű leletmentés keretében való kimentése nem ütközne semmilyen akadályba.

3. A törvénytervezet szükség esetén lehetővé tenné akkreditálatlan intézményeknek a megelőző feltárásokba való bevonását. Ez a rendelkezés a legutóbbi törvénymódosítás egy sarkalatos, és szakmai szempontból indokolt rendelkezését hatálytalanítaná, ami elfogadhatatlan. A tervezet nem számol azzal, hogy ilyen esetekben maguk a feltárási joggal rendelkező akkreditált intézmények is meg tudják szervezni a több helyszínen folytatandó párhuzamos munkavégzést, tehát a rendelet e pontja fölöslegesen bontaná meg a helyes irányba elmozdult szabályozást, és ezáltal fölösleges indulatokat keltene.

Mindezek alapján az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság javasolja a törvényjavaslat visszavonását és a fentiek értelmében való átdolgozását.

 

Budapest, 2015. május 6.

ICOMOS

Magyar Nemzeti Bizottság

ICOMOS MAGYAR NEMZETI BIZOTTSÁG EGYESÜLET
1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 1. 3/308.
Tel/fax: 06 1 2254-966
Tel: 06 1 2254-965
E-mail:
© 2006 ICOMOS - Impresszum

Impresszum infó

Kreatív weboldal készítés: Senswerk